Miért kell casting vagy kamerapróba, mielőtt felkérnek?
A jelentkezés nem felkérés.
A fotók elmondhatják, vizuálisan illene-e valaki. Az üzenetek elmondhatják, tetszik-e neki az ötlet. Egyik sem mutatja meg, milyen valójában a szobában, tud-e játszani, jól kommunikálunk-e, vagy képes-e előadni az anyagot, amikor a kamera fut.
Erre való a casting.
Egy rendes produkció utazást, szállást, helyszíneket, felszerelést, másik szereplőt és sok tervezést igényelhet. Kevés értelme van mindezt olyan ember köré építeni, akivel még nem dolgoztunk együtt. Egy kisebb casting mindkettőnknek ellenőrzött módot ad annak kiderítésére, valós-e a projekt, mielőtt a drága változat mellett elköteleződünk.
Az első rész általában beszélgetés. Nyilván én kérdezem őt, de ő is kérdez engem. Beszélünk a koncepcióról, arról, mit akar ténylegesen a munkától, mire kíváncsi, mit nem akar, a közzétételről, magánéletről, utazásról, fizetésről, szükség esetén tesztekről és arról, kik vesznek részt.
Azt próbálom kideríteni, érti-e, mire jelentkezik, és van-e valódi alkotói kémia. Neki azt kellene kiderítenie, úgy kommunikálok-e, ahogy a weboldal alapján várta, normálisnak érződik-e a légkör, és akar-e még velem dolgozni, amikor már nem weboldal vagyok, hanem egy valódi ember, aki vele szemben ül.
Aztán ott a színészet, ha a projekthez színészet kell. Megkérhetek valakit, hogy mondjon szöveget, reagáljon instrukcióra, mutasson zavart, félelmet, vonzalmat, haragot, habozást vagy azt az érzelmet, amin a szerep múlik. Egy modell tökéletes lehet fotókon, és teljesen eltűnhet, amint meg kell szólalnia. A fordítottja is előfordul. Egy hétköznapi portfólió elrejthet valakit, aki hihetetlenül érdekessé válik, amikor mozog, beszél és belemerül egy karakterbe.
Pontosan ezért nem szeretem a castingot teljesen állóképekre alapozni.
A castingon a papírmunka és a pénz is megszűnik elvont lenni. A személyazonosság ellenőrzésének, a produkciós papíroknak, az esetleges művésznévnek, felhasználásnak, közzétételnek és a projekt tényleges határainak értelmesnek kell lenniük. Ha maga a casting is fizetett, a díjban és a fizetés módjában is megállapodunk.
És igen, explicit munkánál explicit kamerapróba is lehet, ha erről előre megállapodtunk.
Nincs értelme mást színlelni. Ha valakit valódi szexuális teljesítményt igénylő produkcióhoz fontolgatok, lehet, hogy tudnom kell, tényleg képes-e előadni a szerephez szükséges anyagot működő kamera mellett. A projekttől és a castingra előre megbeszéltektől függően ez tartalmazhat explicit pózolást, látható nemi szerveket, különböző szexpózokat, behatolási szögeket, orális szexet és ejakulációs felvételek beállítását.
Ez nem meglepetéspróba és nem annak tesztje, hogy valakit tovább lehet-e nyomni. Éppen az ellenkezője a cél. Ha a teljes produkció egy konkrét explicit teljesítménytől függ, mindkét félnek jobb egy kis, ellenőrzött castingon kideríteni, tényleg kényelmes-e a szereplőnek és működik-e kamera előtt, mielőtt repülőjegyeket, helyszíneket és nagyobb produkciót kötünk le arra a feltételezésre, hogy igen.
Ebben a részben ő is tesztel engem. Hogyan instruálok, amikor a munka explicitté válik? Figyelek? Olyan a légkör, mint várta? A STOP tényleg azt jelenti, hogy megállunk? A valóság olyannak érződik, amihez önként visszajönne és újra megcsinálná?
Ezért gondolok a castingra mindkét fél biztosítékaként, nem úgy, hogy valaki nekem bizonyítja magát.
Ha működik, a teljes produkció olyan ember köré tervezhető, akiről már tudjuk, hogy tényleg megfelelő. Ha nem, senki nem vallott kudarcot. Csak megtudtuk, mielőtt sokkal több pénzt, időt és energiát költöttünk volna a rossz párosításra.